#hamis vád


Csak egy robogót vett, és a végén rabosították
 

Csak egy robogót vett, és a végén rabosították

Egy dombóvári nőt alaptalanul gyanúsított meg a szekszárdi nyomozó ügyészség egy nem mindennapi ügyben, melyben szinte az összes érintett hibázott. Az egész egy kismotorvásárlással indult, az üzletben az eladó nem volt fair, és nem akarta visszatéríteni a tönkrement, újként eladott robogó árát. De ha valaki nem igazodik el a jogérvényesítés útvesztőiben, akkor könnyen a vádlottak padján találhatja magát. Szerencsére ilyen esetet ritkán dob a gép, és a cikkünkben szereplő nő kártérítést is kapott.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta

2006 ősze miatt ítéltek el három rendőrt
 

2006 ősze miatt ítéltek el három rendőrt

Hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik ellen azért emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2012-ben, mert valótlan jelentést írtak egy 2006. szeptember 20-án elfogott férfi előállításáról – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

MTI MTI

MN: nem indul eljárás hamis vád miatt Efraim Zuroff ellen
 

MN: nem indul eljárás hamis vád miatt Efraim Zuroff ellen

A Budapesti Nyomozó Ügyészség elutasította azokat a büntetőfeljelentéseket, amelyeket egy magánszemély és jobbikos képviselők tettek Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen hamis vád gyanújával – írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet


Hamisan vádolta az ügyészt, 8 hónapot kapott egy férfi Budapesten
 

Hamisan vádolta az ügyészt, 8 hónapot kapott egy férfi Budapesten

Jogerősen 8 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy férfit szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mert hamisan vádolt meg kényszervallatással egy, az ügyében eljáró ügyészt. A férfi a bírósági eljárás során elismerte, hogy nem mondott igazat, és bocsánatot kért az ügyésztől.

MTI MTI

Császy Zsolt: hamis vád gyanúja a Fradi-pálya ügyben
 

Császy Zsolt: hamis vád gyanúja a Fradi-pálya ügyben

A Legfőbb Ügyészséghez fordult Császy Zsolt, hogy a Fradi-pálya értékestésével kapcsolatban ellene tett feljelentés tartalmát megismerje, mert a nyilvánosságra került információk alapján álláspontja szerint hamis vád és hivatali visszaélés alapos gyanúja merülhet fel - nyilatkozta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt jogtanácsosa.

MTI MTI